Magazin

Kövesd velünk a technológiai újdonságokat!

A Sony lehúzza a rolót az optikai adattárolás terén

A legfrissebb hírek szerint a Sony felhagy az oprimai adattárolók gyártásával ami cem csak a CD lemezeket érinti, de a DVD és a Blu-Ray lemezekre is ez a sors vár. Ez a folyamat – legalábbis a Sony berkein belül – nem az egyik napról a másikra fog megtörténni, több lépcsős lesz a folyamat, ami a fejlesztések leállítása és fokozatos piaci kivezetés folymájában lesz láthetó.

Az optikai adattárolók iránti kereslet az utóbbi években folyamatosan csökken. A hálózati (NAS) adattárolók, nagy kapacitású – egyre olcsóbb – merevlemezek egyre inkább háttérbe szorítják az optikai merevlemezek használatát. A játékkonzolok már optikai meghajtó nélkül (is) érkeznek, a számítógépekből eltúnnek az optikai meghajtók, az operációs rendszereket, játékszoftvereket már internetről töltjük le és a streaming szolgáltatások érkezésével már Blu-Ray filmeket sem nagyon nézünk, maximum a gyűjtők azok, akik ebben még érdekeltek.

De hogy hol lesz még optikai adattároló? Az üzleti felhasználásra szánt optikai adattárolók továbbra is elérhetőek lesznek, ahogy a filmipar is, persze utóbbi is csak addig, amíg a dolog profitábilis.

Vélemény, hozzászólás?

Az e-mail címet nem tesszük közzé. A kötelező mezőket * karakterrel jelöltük

Lépj velünk kapcsolatba!

Írj nekünk és kollégáink a lehető leghamarabb válaszolnak!