Magazin

Kövesd velünk a technológiai újdonságokat!

AZ EA MEGERŐSÍTETTE A BATTLEFIELD VI-OT, 2021 ÉV VÉGÉN ÉRKEZIK!

Az EA a múlt hét végén megerősítette, hogy a stúdió már dolgozik a Battlefield franchise következő epizódján, melynek nem meglepően a Battlefield VI nevet adják. Ami még várat magára, hogy lehulljon a lepel a játékkal kapcsolatos újdonságokról. Micel a Battlefield AAA címnek számít, így az EA minden bizonnyal a 2021 végén ewlérhető legújabb technológiákat építi be a játékba, ahogy azt a Battlefield V-nél a sugárkövetéssel tette. Állítólag az EA nyomást helyez a DICE-ra abban a tekintetben, hogy a többjátékos módot optimalizálni kell, akár 128 játékos számára is játszhatóvá kell tenni. 

Az EA tehát 2021 év végére tervezi a játék megjelenését, melyet PC mellett az új generációs konzolokra, azaz a PlayStation 5-re és az Xbox Series X-re fog kiadni. Megjegyzésként meg kell említenünk, hogy a borítókép egy fan-art, a készítők még nem közöltek média tartalmakat a játékkal kapcsolatban. Bízunk benne, hogy a következő hónapokban folyamatosan fognak érkezni a morzsák a játékról és a kampány móddal kapcsolatban is várunk információkat. 

Vélemény, hozzászólás?

Az e-mail címet nem tesszük közzé. A kötelező mezőket * karakterrel jelöltük

Lépj velünk kapcsolatba!

Írj nekünk és kollégáink a lehető leghamarabb válaszolnak!