Magazin

Kövesd velünk a technológiai újdonságokat!

WRC 10 BEJELENTÉS A WRC 9 ÉRTÉKELÉSE UTÁN

A FIA a Rali világbajnokság 50.  szezonjának megünneplésére készül 2022-ben, a NACON és a KT Racing pedig bemutatja a WRX sorozat következő részét, a WRC 9 sikerein felbuzdulva. Még a bejelentés előtt a készítők összefoglalták a WRC 9-ben elért eredményeket, melyeket a játékosok produkáltak. A NACON az elmúlt években a versenyjátékok egyik kulcsszereplőjévé vált, akik meglepetésekkel és bejelentésekkel fognak szolgálni a következő hónapokban. Az elmúlt fél évben a WRC 9 játékosai több, mint 33 millió gyorsasági szakaszt teljesítettek, mely összesen 221 millió km-t jelent, amivel virtuálisan 550-szer kerülték meg a Földet. Az északi országok helyszínei voltak a legnépszerűbbek, hisz Finnország és Svédország az első és harmadik helyen végzett, emellett Japán is nagyon népszerű volt, mely hosszú idő után leőször szereplet a játékban. 

Figyelemre méltó, hogy a PC-n versenyző játékosok 68%-a kormánnyal próbálkozott, mely bizonyítja, hogy nagyon sokan komolyan vették a játékot. A PlayStation 5 esetében a KT Racing megfeszített munkájának köszönhetően a DualSense TM vezérlővel is kimondottan élvezetes volt a WRC 9-et játszani. 

Az eSport 2016 óta központi szerepet játszik a WRC címekben. A készítők a Toyota GAZOO Racing-el együttműködve jelenleg is működtetik az eSport bajnokság hatodik évadát. Az első 5 fordulót Sami-Joe05 nyerte. A fiatal libanoni játékos , aki egyben go-kart bajnok is, a 2020-as évben a sorozat legértékesebb játékosa (MVP) lett. A fiatal azt a francia Nextl-t előzi meg, aki 2017-ben és 2019-ben már diadalmaskodott, jelenleg a libanoni srác 38 ponttal vezet összesítésben. De még hátra van kilenc verseny, így rengeteg esély van a fordításra. A győztes egy Toyota GR Yaris boldog tulajdonosa lesz. 

A WRC 10 segítségével a játékosok átélhetik a Rali történelem legizgalmasabb pillanatait 1973-tól kezdve a történelmi versenyautók volánja mögé ülve. Az 50. éfforduló megünneplésére  a fejlesztők egy egyedülálló, jubileumi kiadással készülnek, mely új funkciókkal érkezik. Az új epizódban rengeteg speciális eseményt élhetünk újra a WRC 20 legismertebb autójával. A játék fizikáját már eddig is dícsérték a kritikusok, mégis továbbfejlesztették, hogy a játékosok az eddigieknél is reálisabb élményt szerezhessenek. Aerodinamika, turbó, fékezés és ez minden felületre és időjárási körülményre leképezve, emellett a hangzás is teljesen át lett dolgozva. A rendkívül népszerű karrier módot tovább javították a készítők, mostantól saját színekben versenyezhetünk az általunk kiválasztott autókkal. A játék a 2021-es idény 52 hivatalos csapatát (WRC, WRC2, WRC3, Junior WRC kategória) tartalmazza és 4 új helyszín bekerült a naptárba, melyek Észtország, Horvátország, Belgium és Spanyolország. 

A WRC 10 szeptember 2-án jelenik meg PS4-re, PS5-re, Xbox One-ra, Xbox Series X-re, PC-re , valamint Nintendo Switch-re, utóbbi platform, a szeptemberi megjelenéstől eltérő időpontban. 

Vélemény, hozzászólás?

Az e-mail címet nem tesszük közzé. A kötelező mezőket * karakterrel jelöltük

Lépj velünk kapcsolatba!

Írj nekünk és kollégáink a lehető leghamarabb válaszolnak!